Keresés

 

facebookLike

 

katolikus


 

Hirdetés

Hirdetés

Két év alatt a hetedik helytörténeti könyv kiadását támogatja a Lakitelek Népfőiskola

2019-10-05-01Lakitelek gazdag helytörténettel rendelkezik. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy már eddig is számtalan múltunkat feldolgozó könyv jelent meg településünk történetéből. A Lakitelek Népfőiskola támogatásával hamarosan kézbe vehetjük a Lakiteleki Népdalkör 50 éves munkásságát feldolgozó kötetet is.


A Lakitelek Népfőiskola támogatásával immár a hetedik helytörténeti könyv jelenik meg hamarosan Lakiteleken. Még 2017-ben Terjéki Ferenc gyűjtötte össze és szerkesztette kötetté a nagymúltú Lakiteleki Torna Egylet történetét. Ugyancsak 2017-ben jelent meg a 70 esztendős lakiteleki református egyházközség múltját feldolgozó kiadvány Kókai Géza református lelkész gondozásában.

2018-ban – a Lakiteleki Olvasókönyv méltó folytatásaként – Lisztes János jegyzésében jelent meg a Szikrapuszta régi népe című kötet, mely szemelvényeket közöl Lakitelek, a Tőserdő és a szikrai tanyavilág múltjából. Ugyancsak hiánypótló kötet a 25 esztendős lakiteleki Kösöntyű Néptánccsoport történtet feldolgozó kiadvány, fotókkal illusztrálva a néptánccsoport hazai és külhoni értékmegőrző tevékenységét.

2019 év elején Csinger Andrea és Belicza András komoly gyűjtő munkájának köszönhetően jelenhetett meg a Tablók könyve, melyben a Lakiteleki Általános Iskola 1954 és 2019 között végzett tanulóinak iskolai tablói találhatók. Ez a kötet helytörténeti szempontból ugyancsak egyedi és maradandó.

2019 szeptemberében, néhány héttel ezelőtt került ki a nyomdából Terjéki Ferenc: A rendszerváltás szülöttei című könyve. Ebben rövid áttekintést ad a rendszerváltás során meglévő, kialakult, átalakult lakiteleki vállalkozások történetéről. Ugyan egy ilyen mű sosem tud teljes lenni, de érezhető benne a törekvés vállalkozásaink helytörténeti szempontú megörökítésének igényességére.

A hetedik kötet pedig már készítés alatt van. Hamarosan, néhány hét múlva kezünkbe vehetjük A Lakiteleki Szikra Népdalkör 50 éve című kötetet, mellyel méltó emléket kívánnak állítani a Népdalkör tagjai az 50 esztendős közösségnek. A kötetet Vargáné Darabos Márta szerkeszti, közreműködik benne Jandrasits Józsefné, Verzár Csabáné és Csinger Andrea, valamint a népdalkör tagjai.

A Népdalkör kötetét még bele nem számítva, 2017 és 2019 között eddig 6 kötetben, összesen 1.472 oldalon került megörökítésre Lakitelek helytörténete, közösségeink emlékezete.

Valamennyi kötet a Lakitelek Népfőiskola támogatásával, az Antológia Kiadó nyomdájában jelent, jelenik meg. A könyvek anyagi finanszírozását Lezsák Sándor kezdeményezésére a Népfőiskola vállalja, a kiadói és nyomdai szerkesztési feladatokat Agócs Sándor látja el.

2019-10-05-02

Az Antológia Kiadó 2017-2019 között megjelent lakiteleki helytörténeti kötetei:

- Terjéki Ferenc: Arcok – Emlékek. Olvasmányok a 90 éves Lakiteleki Torna Egylet történetének megismeréséhez. Antológia Kiadó, 2017. (238 oldal)

- Kókai Géza (szerk.): „Ne félj, te kicsiny nyáj!” A 70 éves Lakitelek-Nyárlőrinc Református Társegyházközség és a tiszaalpári szórvány története és igehirdetői. Antológia Kiadó, 2017. (183 oldal)

- Lisztes János: Szikrapuszta régi népe. Szemelvények Lakitelek történetéből. Antológia Kiadó, 2018. (308 oldal)

- Lezsák Sándorné (szerk.): Táncos évtizedek – képekben. 25 éves a Kösöntyű Néptánccsoport. Antológia Kiadó, 2018. (166 oldal)

- Csinger Andrea – Belicza András (szerk.): Tablók könyve. Lakiteleki Általános Iskola 1954-2019. Antológia Kiadó, 2019. (236 oldal)

- Terjéki Ferenc: A rendszerváltás szülöttei. Kísérletek, vállalkozások – vállalkozó lakitelekiek. Antológia Kiadó, 2019. (341 oldal)


Varga Zoltán



lakitelekma.hu

A Lakitelekma.hu ott van a Facebookon is! Klikkelj ideés lájkolj minket, hogy értesülhess friss híreinkről!

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges

Névnap

Ma 2019. október 22., kedd, Előd napja van. Holnap Gyöngyi napja lesz.

Lakitelek Népfőiskola

Időjárás

Hír beküldése

Ha van egy friss, vagy érdekes híre, információja, küldje el nekünk ide kattintva!