Keresés

 

facebookLike

 

katolikus


 

Hirdetés

Hirdetés
Hiba
  • Your server has Suhosin loaded. Please follow this tutorial.

Bibliotéka Emlékéremmel tüntették ki Dékány Zoltánnét

Dekany ZoltanneDékány Zoltánné, a lakiteleki könyvtár vezetője a Magyar Kultúra Napján a Néprajzi Múzeumban BIBLIOTÉKA EMLÉKÉRMET vehetett át dr. Hiller István oktatási és kulturális minisztertől és dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkártól.

 

A Bibliotéka Emlékérem-díjat azoknak a könyvtárosoknak adományozzák, akik irányító, elméleti vagy gyakorlati munkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak a magyar könyvtári kultúra fejlődéséhez. (A kitüntetést évente 10 ember kaphatja meg.) Gratulálunk Arankának ehhez a kitüntetéshez, további munkájához minden jót!! Aranka megosztotta velünk gondolatát e jeles nap kapcsán; mi továbbadjuk Önöknek.


Egy kitüntetés margójára

 


Langyos tavaszias szél lengedezett a Duna felől, amikor a Parlament mellett lassan lépdeltem, hogy kitüntetésemet a Kultúra Napján a Néprajzi Múzeumban átvegyem. Míg a zebránál várakoztam, azon méláztam, mily gyorsan múlik az idő. Nem rég volt 1975, amikor Lakitelekre költöztem, és ugyanígy tétováztam, hogy melyik úton is volna jobb menni, hogy mihamarabb célba érjek. A könyvtár élén eltöltött 22 év is röpke pillanatnak tűnt. Mintha ma lett volna, hogy megismertem Ramháb Máriát, a Katona József Megyei Könyvtár igazgatóját.

 

Nagyon érdekes tud lenni az élet, ha így visszatekintünk, ugye? - Hisz én is már 10 évesen a könyvtárban „laktam" Kiskunhalason, és a mai napig, egy városban sem megyek csak „úgy" el, egy könyvtár mellett, de gyerekként nem gondoltam volna, hogy egyszer még az „olvasás lesz a kenyerem".

 

Miután átvergődtem az úton, csak nem hagyott a gondolat, és azon tűnődtem, hogy milyen szerencsés ember is vagyok én. Meleg családi fészekbe születtem, itt Lakiteleken is szerető családba kerültem, gyermekeim féltő, óvó szeretetéi távolról is érzem, igaz barátom van, akire mindig számíthatok, kiváló munkatársak, szerte a megyében segítőkész nemes lelkű kollégák, jó szomszédok és ismerősök vesznek körül. - Könyvvel a kezemben, sosem érzem magam egyedül.

 

 

Elgondoltam, milyen büszke is volna rám a férjem, ha még élne, apósomról nem is beszélve, (lehet, hogy ő még nálam is jobban örült volna e tisztességnek), otthon anyósom ünnepi vacsorát készítene a tiszteletemre, és boldogan ülnénk körül az asztalt, mint annyiszor a múltban, - de, sajnos rövid az élet. Keser-édes ízzel a számban, de lélekben már szeretteim kíséretében, boldogan szaladtam fel a lépcsőn.

 

 

Az ajtón belépve már nem volt idő merengésre, egyik ámulatból estem a másikba, s míg szememmel az érkező vendégeket pásztáztam ismerős arcokat keresve, megint csak elszállt az idő, és arra eszméltem, hogy a Himnuszt éneklem és a lelkem, újra szárnyal,

 

 

 

Biztos Önök is éreztek már úgy, hogy csak álltak, a zene a lelkűk legmélyéig hatolt és minden bánat, fájdalom és öröm egyszerre tört fel, és ebben a boldogságban sírtak volna, ha nem szégyellettek volna. Na, hát én valahogy így cövekeltem ott, és megrohantak a különböző érzések, hisz ahhoz, hogy én ott állhassak egy miniszter előtt, nagyon sok mindennek kellett történnie és sok ember közreműködése szükségeltetett hozzá.

 

 

Az, hogy valaki jó szakmai tudással, megfelelő készségekkel, ambícióval és nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik - kellő elkötelezettséggel -, még nem elegendő egy sikeres, eredményes munkához, amiért kitüntetés járna. Kellenek hozzá a lojális, minden jóra nyitott megbízható munkatársak, (ilyen munkatárs Ráczné Tasi Katalin és Ballá Pálné).

 

 

Szerencsénk, hogy számunkra bizalmat előlegező és teret engedő polgármestere és képviselő-testülete volt és van a falunak. Munkánk eredményes­ségéhez hozzájárultak a különböző igényeket, elvárásokat támasztó használók, (a jövőben is tegyék bátran) és vezetőtársaim is. Hiszen, a gyermekrendezvényeink sikeressége az ő hozzáállásukon múlik, az, hogy hogyan használják (használják-e egyáltalán?) a gyerekek a könyvtárat, nagyban függ a pedagógustól.

 

 

Nagy segítségünkre vannak rendezvényeinknél a civil szervezetek. A polgárőrök vigyázzák ha kell, a nőbizottság tagjai gazdagítják vendéglátásunkat, a kézimunkások keze munkája díszíti a könyvtárat.

 

A gördülékeny munkát segítik és segítették a hivatal, a falugondnokság, az iskola gazdasági munkatársai, karbantartói, még a kertünket gondozó Kutasi Szilárd is.

 

Egy-egy elképzelés megvalósulása olykor attól függ, találunk e rá támogatót, hisz pénze a könyvtárnak nagyon kevés van. Ezért, bármilyen apró segítség, ami számunkra megtakarítást eredményez, vagy lehetőséget biztosít, felértékelődik a szemünkben. És ezek a sok-sok segítségek mind-mind összegződnek, lett belőle egy gyönyörű könyvtár a falu büszkeségére, és benne mindenki számára tartalmas szolgáltatás. Már csak élni kell vele.

 

 

Már itthon, a bronz emlékérmet forgatva, azokra az emberekre gondolok, akik sokszor gördítettek hol apró, (csak bosszúságot adó) hol nagyobb (rosszindulat, gonosz, fájdalmat okozó) akadályokat, hogy ne haladjak már oly sebesen és könnyedén azon a bizonyos úton. Nélkülük nem lenne ilyen gazdag az életem, nem is gondolták akkor, hogy engem evvel hosszú távon, csak erősítenek, és arra késztetnek, hogy még jobb és jobb legyek.

 

 

Az emlékéremről sokadszorra olvasom és ízlelgetem a szavakat: „HASS, ALKOSS, GYARAPÍTS, S A HAZA FÉNYRE DERÜL". Kölcsey-idézet, a Himnusz szerzője. Próbálom magamra vonatkoztatni. Az alkotással, gyarapítással nincs gond, megy, mint a karikacsapás. A HASS-on még dolgoznom kell, de nem keseredek el, hisz itt a sok segítség és „fényre derülök".

 

 

Annak idején (1985. szeptember elsején), mikor legelőször mentem dolgozni a könyvtárba - úgy emlékszem rá, mintha ma lett volna -, míg a kaputól ballagtam lassú léptekkel, és ugyanígy tiszta érzésekkel és szándékkal „repültem" fel a lépcsőkön, mint most Pesten - megfogadtam magamnak, hogy egy olyan könyvtárat „építek fel", hogy büszke lehessen rá az, aki bennem egyfolytában bízott, bátorított és hitt. Jelentem, elkészült. Ezt tudják a megyében, már az országban is sokan, ideje hogy itt Lakiteleken is megtudják.

 

 

Tisztelt Lakitelekiek! Köszönet minden segítségért, Önök nélkül nem ment volna! Mára csak egy feladatom maradt, kimenni a temetőbe, de holnap már - ne feledjék - újra együtt dolgozunk! Tisztelettel és szeretettel:

 

 

 

Dékény Zolánné
Lakiteleki Újság

 

 

 

 

 

Dékány Zoltánné, a lakiteleki könyvtár vezetője a Magyar Kultúra Napján a Néprajzi Múzeumban BIBLIOTÉKA EMLÉKÉRMET vehetett át dr. Hiller István oktatási és kulturális minisztertől és dr. Schneider Márta kulturális szakállamtitkártól. A Bibliotéka Emlékérem-díjat azoknak a könyvtárosoknak adományozzák, akik irányító, elméleti vagy gyakorlati munkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak a magyar könyvtári kultúra fejlődéséhez. (A kitüntetést évente 10 ember kaphatja meg.) Gratulálunk Arankának ehhez a kitüntetéshez, további munkájához minden jót!! Aranka megosztotta velünk gondolatát e jeles nap kapcsán; mi továbbadjuk Önöknek.

Egy kitüntetés margójára

 

Langyos tavaszias szél lengedezett a Duna felől, amikor a Parlament mellett lassan lépdeltem, hogy kitüntetésemet a Kultúra Napján a Néprajzi Múzeumban átvegyem. Míg a zebránál várakoztam, azon méláztam, mily gyorsan múlik az idő. Nem rég volt 1975, amikor Lakitelekre költöztem, és ugyanígy tétováztam, hogy melyik úton is volna jobb menni, hogy mihamarabb célba érjek. A könyvtár élén eltöltött 22 év is röpke pillanatnak tűnt. Mintha ma lett volna, hogy megismertem Ramháb Máriát, a Katona József Megyei Könyvtár igazgatóját.

 

Nagyon érdekes tud lenni az élet, ha így visszatekintünk, ugye? - Hisz én is már 10 évesen a könyvtárban laktam" Kiskunhalason, és a mai napig, egy városban sem megyek csak „úgy" el, egy könyvtár mellett, de gyerekként nem gondoltam volna, hogy egyszer még az olvasás lesz a kenyerem".

 

Miután átvergődtem az úton, csak nem hagyott a gondolat, és azon tűnődtem, hogy milyen szerencsés ember is vagyok én. Meleg családi fészekbe születtem, itt Lakiteleken is szerető családba kerültem, gyermekeim féltő, óvó szeretetéi távolról is érzem, igaz barátom van, akire mindig számíthatok, kiváló munkatársak, szerte a megyében segítőkész nemes lelkű kollégák, jó szomszédok és ismerősök vesznek körül. - Könyvvel a kezemben, sosem érzem magam egyedül.

 

Elgondoltam, milyen büszke is volna rám a férjem, ha még élne, apósomról nem is beszélve, (lehet, hogy ő még nálam is jobban örült volna e tisztességnek), otthon anyósom ünnepi vacsorát készítene a tiszteletemre, és boldogan ülnénk körül az asztalt, mint annyiszor a múltban, - de, sajnos rövid az élet. Keser-édes ízzel a számban, de lélekben már szeretteim kíséretében, boldogan szaladtam fel a lépcsőn.

 

Az ajtón belépve már nem volt idő merengésre, egyik ámulatból estem a másikba, s míg szememmel az érkező vendégeket pásztáztam ismerős arcokat keresve, megint csak elszállt az idő, és arra eszméltem, hogy a Himnuszt éneklem és a lelkem, újra szárnyal,

 

Biztos Önök is éreztek már úgy, hogy csak álltak, a zene a lelkűk legmélyéig hatolt és minden bánat, fájdalom és öröm egyszerre tört fel, és ebben a boldogságban sírtak volna, ha nem szégyellettek volna. Na, hát én valahogy így cövekeltem ott, és megrohantak a különböző érzések, hisz ahhoz, hogy én ott állhassak egy miniszter előtt, nagyon sok mindennek kellett történnie és sok ember közreműködése szükségeltetett hozzá.

 

Az, hogy valaki jó szakmai tudással, megfelelő készségekkel, ambícióval és nagy szakmai tapasztalattal rendelkezik - kellő elkötelezettséggel -, még nem elegendő egy sikeres, eredményes munkához, amiért kitüntetés járna. Kellenek hozzá a lojális, minden jóra nyitott megbízható munkatársak, (ilyen munkatárs Ráczné Tasi Katalin és Ballá Pálné).

 

Szerencsénk, hogy számunkra bizalmat előlegező és teret engedő polgármestere és képviselő-testülete volt és van a falunak. Munkánk eredményes­ségéhez hozzájárultak a különböző igényeket, elvárásokat támasztó használók, (a jövőben is tegyék bátran) és vezetőtársaim is. Hiszen, a gyermekrendezvényeink sikeressége az ő hozzáállásukon múlik, az, hogy hogyan használják (használják-e egyáltalán?) a gyerekek a könyvtárat, nagyban függ a pedagógustól.

 

Nagy segítségünkre vannak rendezvényeinknél a civil szervezetek. A polgárőrök vigyázzák ha kell, a nőbizottság tagjai gazdagítják vendéglátásunkat, a kézimunkások keze munkája díszíti a könyvtárat.

A gördülékeny munkát segítik és segítették a hivatal, a falugondnokság, az iskola gazdasági munkatársai, karbantartói, még a kertünket gondozó Kutasi Szilárd is.

 

 

Egy-egy elképzelés megvalósulása olykor attól függ, találunk e rá támogatót, hisz pénze a könyvtárnak nagyon kevés van. Ezért, bármilyen apró segítség, ami számunkra megtakarítást eredményez, vagy lehetőséget biztosít, felértékelődik a szemünkben. És ezek a sok-sok segítségek mind-mind összegződnek, lett belőle egy gyönyörű könyvtár a falu büszkeségére, és benne mindenki számára tartalmas szolgáltatás. Már csak élni kell vele.

 

Már itthon, a bronz emlékérmet forgatva, azokra az emberekre gondolok, akik sokszor gördítettek hol apró, (csak bosszúságot adó) hol nagyobb (rosszindulatú, gonosz, fájdalmat okozó) akadályokat, hogy ne haladjak már oly sebesen és könnyedén azon a bizonyos úton. Nélkülük nem lenne ilyen gazdag az életem, nem is gondolták akkor, hogy engem evvel hosszú távon, csak erősítenek, és arra késztetnek, hogy még jobb és jobb legyek.

 

Az emlékéremről sokadszorra olvasom és ízlelgetem a szavakat: „HASS, ALKOSS, GYARAPÍTS, S A HAZA FÉNYRE DERÜL". Kölcsey-idézet, a Himnusz szerzője. Próbálom magamra vonatkoztatni. Az alkotással, gyarapítással nincs gond, megy, mint a karikacsapás. A HASS-on még dolgoznom kell, de nem keseredek el, hisz itt a sok segítség és „fényre derülök".

 

Annak idején (1985. szeptember elsején), mikor legelőször mentem dolgozni a könyvtárba - úgy emlékszem rá, mintha ma lett volna -, míg a kaputól ballagtam lassú léptekkel, és ugyanígy tiszta érzésekkel és szándékkal „repültem" fel a lépcsőkön, mint most Pesten - megfogadtam magamnak, hogy egy olyan könyvtárat „építek fel", hogy büszke lehessen rá az, aki bennem egyfolytában bízott, bátorított és hitt. Jelentem, elkészült. Ezt tudják a megyében, már az országban is sokan, ideje hogy itt Lakiteleken is megtudják.

 

Tisztelt Lakitelekiek! Köszönet minden segítségért, Önök nélkül nem ment volna! Mára csak egy feladatom maradt, kimenni a temetőbe, de holnap már - ne feledjék - újra együtt dolgozunk! Tisztelettel és szeretettel:

 

Dékény Zolánné
Lakiteleki Újság

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges

Névnap

Ma 2019. december 15., vasárnap, Valér napja van. Holnap Etelka és Aletta napja lesz.

Lakitelek Népfőiskola

Időjárás

Hír beküldése

Ha van egy friss, vagy érdekes híre, információja, küldje el nekünk ide kattintva!