Keresés

 

facebookLike

 

katolikus


 

Hirdetés

Hirdetés

X. Jubileumi Ho-Hó Páros Pergető Kupa Tőserdőben

toserdo-horgaszversenyA verseny most is regisztrációval, reggelivel indult reggel 6 órakor a Sarokház étteremben, majd egy rövid szabályismertetés és az indulási sorszám kisorsolása után mindenki elfoglalhatta a számára legmegfelelőbb csónakot és 8-13 óráig dobálhatott.



A halakat a már megszokott módon mérlegeltük (minden megkezdett cm után 1 pont jár), majd halanként plusz 10-10 pontot adtuk.

Ezek alapján alakult ki a végső eredmény.

A versenypályán belül minden csónakos páros szabadon választhatott illetve változtathatta meg a horgászhelyét a verseny egész ideje alatt.

Mint minden alkalommal idén is az ország több pontjáról érkeztek a versenyzők (pl. Makó, Várpalota stb.) Jó hangulat kísérte végig a versenyt és remélem minden versenyző elégedetten távozott!

Az időjárás idén is a kegyeibe fogadott minket, mint eddig mindig az elmúlt 10 év versenye mindegyikén! Bár csütörtökön reggel megfordult a fejemben, hogy kör e-mail és körtelefon formájában lefújom a versenyt, mert annyira ítélet időt jósoltak vasárnapra, 50-60-as szél esővel tarkítva.

De szerencsére pénteken illetve szombaton vissza vett az esőből az előrejelzés. És megúsztuk már megint, háromszor kezdet neki szemerkélni, de 2-3 percen belül abba is hagyta és még a szél is alig mozgott. Így viszonylag szép „csuka fogás szempontjából” időnk volt. Viszont a halak, ezt a felmelegedő össze-vissza időt meg is érezték és a kapó kedvük ezáltal alatta maradt az eddig megszokottakhoz képest.

2016-11-08-02
További képek


Az idei versenyünket az Energofish Kft. szponzorálta kiváló minőségű pergető botokat, pergető orsókat és pergető zsinórokat ajánlottak fel a dobogósak díjazásához, így is szeretnénk megköszönni nekik a segítséget.

Eredmények:
1. dr. Líska János – dr. Weltsch Zoltán 34db hal / 32 balin, 2 csuka 1886p
2. Baranyi Zsolt – Baranyi Brúnó 9db hal / 7 balin, 2 csuka 464p
3. Kópiás Gergő - Forrai Balambér 4db hal / 4 csuka 237p
4. Németh Zsolt - Kópiás Attila 3db hal / 3 csuka 179p
5. Tóth Sándor – Nagy Dániel 3db hal / 3 csuka 168p
6. Turi János – Váli László 3db hal / 2 csuka, 1 balin 164p
7. Aulich Valentin – Átol Péter 3db hal / 3 csuka 145p
8. dr. Török Tamás – dr. Pásztor Gábor 2db hal / 2 csuka 93p
9. Paulina Imre – Gyetvai Zoltán 1db hal / 1 csuka 74p
10. Varga Gábor – Kajtár Béla 1db hal / 1 csuka 62p
11. Hegedűs Szabolcs – Ugrina Gábor 1db hal / 1 csuka 55p
12. Venyige Györgyi – Sáfár Pál 1db hal / 1 csuka 52p
13. Szigetvári Péter – Torma György 1db hal / 1 balin 50p
14. Daróczi László – Füzesi Viktor 1db hal / 1 csuka 49p
15. Ferenczi Mihály – Tóth Béla 1db hal / 1 csuka 46p
16. Tapodi Nándor – Tapodi Richárd 1db hal / 1 sügér 24p
17. Balla Tamás – Bérczi Gyula 0db hal 0p
18. Dinszt Attila – Szegedi Máté 0db hal 0p
Legnagyobb hal: Paulina Imre 64 cm-es csuka
Összes hossz (cm): 3058
Összes darab: 69

Ebből:
41 db balin
27 db csuka
1 db sügér

 

Ho-Hó Horgászcentrum

A Lakitelekma.hu ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket, hogy értesülhess friss híreinkről!

 

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges

Névnap

Ma 2019. május 22., szerda, Júlia és Rita napja van. Holnap Dezső napja lesz.

Lakitelek Népfőiskola

Időjárás

Hír beküldése

Ha van egy friss, vagy érdekes híre, információja, küldje el nekünk ide kattintva!